svájci lak panzió
Sóstó Gyógyfürdők Rt.


A szászországi Melhouse János nevéhez fűződik Sóstógyógyfürdő egyik legérdekesebb épületének a tervezése és építése. Létrehozását a gyógyfürdő népszerűsége és a Sóstó iránt növekvő érdeklődés indokolta. A hegyvidéki családi házakra emlékeztető épület mindig is vendégfogadási célokat szolgált, a város vezetősége is itt szállásolta el megbecsült vendégeit. Falai közt megfordult Blaha Lujza, Krúdy, Karinthy, Mesterházy és sok más művész és politikus. Az épület 1866 óta fogad vendégeket. A panzióban 4 db 2+2 ágyas apartman, 2 db 1 ágyas szoba, 3 db 2 ágyas tetőtéri szoba és 1 db lakosztály áll a vendégek rendelkezésére. Minden szoba fürdőszobával, TV-vel, minibárral felszerelt. Az egész ház légkondícionált. A Svájci Lak adottságai alapján első rangú helyszíne konferenciáknak, meetingeknek, szakmai továbbképzéseknek is.
 

   
 
 


Rendelkezésünkre álló technikai eszközök: televízió, video, vetítővászon, flipchart, projektor.

Az itt található étterem, pedig arra törekszik, hogy vendégei a környék legnemesebb gasztronómiai hagyományaival ismerkedhessenek meg: „Éttermünkhöz jobb ajánlót nem is találhatnánk, minthogy maga Krúdy Gyula író és messzeföldön híres ínyenc, Blaha Lujza, a nemzet csalogánya is számtalanszor megfordult nálunk. Krúdy szerint itt lehetett a legduhajabb jókedvvel mulatni a májustól októberig tartó időszakban. De manapság is jólesik elücsörögni az éttermünk teraszának hársfái alatt, hol a tó, a hársfák, a virágzó növények illata keveredik. A gyomrunkat Krúdy kedvenc ételei mellett a tirpák konyha finomságaival kényeztethetjük egy jó pohár bor vagy sör mellett. Télen pedig jó fajta szilvapálinka és forralt bor dukál az ebédhez vagy a vacsorához.”

Szállásárak

4431 Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő

Telefon: 42/411-191 Fax: 42/411-194

www.furdohaz.hu, ertekesites@sostort.hu

Szobafoglalást kizárólag írásban küldött megrendelő alapján fogadunk el.

Árjegyzék 2010.


Az árak egy éjszakára, forintban értendőek.

Árak Ft-ban/szoba/éj Elő-, utószezon Főszezon Kiemelt
Egyágyas szoba 7200 8200 8600
Kétágyas szoba 9800 11800 12400
Háromágyas szoba 13800 16500 17400
Négyágyas
apartman 2 fő
esetén
14000 16900 17700
Négyágyas
apartman 3 fő
esetén
16800 20100 21000
Négyágyas
apartman 4 fő
esetén
18000 21800 22700

A szobaárak tartalmazzák a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra) nyitva tartási időn belüli korlátlan használatát.


A fenti árak étkezést nem tartalmaznak.


Étkezések:

Reggeli: 1.500 Ft/fő/nap

Vacsora: 2.500 Ft/fő/nap


Gyermekkedvezmények:

0- 3 éves korig ingyen biztosítjuk a szállást és a reggelit. (A szülőkkel egy szobában pótágyon történő elhelyezés esetén. 3 éves kor alatt külön vacsorát csak megrendelés esetén biztosítunk. Ebben az esetben a a vacsora ára 1250 Ft/fő/nap.)
3 - 12 éves korig 50% a szállás és az étkezés árából. A kedvezményt alapágyon is biztosítjuk a gyermekek számára. A családok elhelyezése 3 ágyas szobákban vagy 4 fős apartmanokban történik. Az apartmanok két légterűek, két felnőtt és két 12 év alatti gyermek elhelyezésére is alkalmasak.


Idegenforgalmi adó: A szállásárak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák, az a helyszínen fizetendő 18 éves kor feletti vendégek által. Összege 300,-Ft/fő/éj


Üdülési csekket elfogadunk!

Szezonok
Előszezon Főszezon Utószezon Kiemelt időszakok
2010.01.04. - 2010.03.12.

2010.03.16. - 2010.04.01.
2010.04.06. - 2010.04.29.

2010.05.03. - 2010.05.20.

2010.05.25. - 2010.08.19.

2010.08.23. - 2010.08.31.
2010.09.01. - 2010.10.21.

2010.10.25. - 2010.10.29.

2010.11.02. - 2010.12.23.
2010.01.01-03. 2010.03.13-15. 2010.04.02-05. 2010.04.30-05.02. 2010.05.21-24. 2010.08.20-22. 2010.10.22-24. 2010.10.30-11.01. 2010.12.24-26. 2010.12.27-2011.01.02.

Árjegyzék 2010. csoportoknak


Az árak egy éjszakára, forintban értendőek.


Árak Ft-ban/szoba/éj Elő-, utószezon Főszezon Kiemelt
Egyágyas szoba 5900 6900 7200
Kétágyas szoba 7800 9500 10000
Háromágyas szoba 11400 13500 14100
Négyágyas
apartman 2 fő
esetén
11600 14000 14700
Négyágyas
apartman 3 fő
esetén
13800 16500 17400
Négyágyas
apartman 4 fő
esetén
15000 18800 19700

A szobaárak tartalmazzák a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra) nyitva tartási időn belüli korlátlan használatát.


A fenti árak étkezést nem tartalmaznak. A csoportárak 15 fő együttes foglalása esetén érvényesek.

Étkezések:

Reggeli: 1.500 Ft/fő/nap

Vacsora: 2.500 Ft/fő/nap


Gyermekkedvezmények:

0- 3 éves korig ingyen biztosítjuk a szállást és a reggelit. (A szülőkkel egy szobában pótágyon történő elhelyezés esetén. 3 éves kor alatt külön vacsorát csak megrendelés esetén biztosítunk. Ebben az esetben a vacsora ára 1250 Ft/fő/nap.)
3 - 12 éves korig 50% a szállás és az étkezés árából. A kedvezményt alapágyon is biztosítjuk a gyermekek számára. A családok elhelyezése 3 ágyas szobákban vagy 4 fős apartmanokban történik. Az apartmanok két légterűek, két felnőtt és két 12 év alatti gyermek elhelyezésére is alkalmasak.


Idegenforgalmi adó:
A szállásárak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák, az a helyszínen fizetendő 18 éves kor feletti vendégek által. Összege 300,-Ft/fő/éj


Üdülési csekket elfogadunk!


Szezonok
Előszezon Főszezon Utószezon Kiemelt időszakok
2010.01.04. - 2010.03.12.

2010.03.16. - 2010.04.01.
2010.04.06. - 2010.04.29.

2010.05.03. - 2010.05.20.

2010.05.25. - 2010.08.19.

2010.08.23. - 2010.08.31.
2010.09.01. - 2010.10.21.

2010.10.25. - 2010.10.29.

2010.11.02. - 2010.12.23.
2010.01.01-03. 2010.03.13-15. 2010.04.02-05. 2010.04.30-05.02. 2010.05.21-24. 2010.08.20-22. 2010.10.22-24. 2010.10.30-11.01. 2010.12.24-26. 2010.12.27-2011.01.02.

Csomagajánlatok

Kedvezményes nyugdíjas pihenés 7 nap / 6 éj

Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 55200 60200
Egyágyas felár Ennél a csomagajánlatnál egyágyas felárat nem számolunk fel.

Tartalom: 6 éj szállás félpanziós ellátással, délutánonként ?öt órai tea", a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), 6 napra szóló belépő a nyíregyházi Júlia Fürdőbe, nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 6 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, érkezéskor gyümölcsbekészítés a szobában, gyógykezelések a Fürdőház gyógyászati részlegében: orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugármasszázs, súlyfürdő, gyógytorna, szénsavas fürdő. A gyógykezelések igénybe vételéhez TB kártya és szakorvosi beutaló szükséges a mindenkor érvényes jogszabályok szerint.

Egy kis hétvégi lazítás Sóstógyógyfürdőn...Wellness hétvége 3 nap / 2 éj

Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 19500 21800
Egyágyas felár 3800 4600
Gyermekár 0-3 éves korig ingyenes ingyenes
Gyermekár 3-12 éves korig 9750 10900

Tartalom: 2 éj szállás félpanziós ellátással, a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 2 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, 1 frissítőmasszázs, érkezéskor gyümölcstál bekészítés a szobában.

Mézeshetek Sóstógyógyfürdőn...Nászutas ajánlat 7 nap / 6 éj

Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 59200
67600

Tartalom: 6 éj szállás félpanziós ellátással (ebből az első este gyertyafényes vacsora), a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 6 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, 1 kényeztető masszázs (30 perc), érkezéskor gyümölcstál és pezsgő bekészítés a szobában.

Gyógyüdülés Sóstógyógyfürdőn... 8 nap / 7 éj

Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 66500 76300
Egyágyas felár Ennél a csomagajánlatnál egyágyas felárat nem számolunk fel.

Tartalom: 7 éj szállás félpanziós ellátással, a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 7 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, gyógykezelések a Fürdőház gyógyászati részlegében: orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugármasszázs, súlyfürdő, gyógytorna, szénsavas fürdő. A gyógykezelések igénybe vételéhez TB kártya és szakorvosi beutaló szükséges a mindenkor érvényes jogszabályok szerint.

AJÁNLATAINK CSALÁDOKNAK SÓSTÓGYÓGYFÜRDŐN

8 nap / 7 éjszakás Családi üdülés Sóstógyógyfürdőn

Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 66700 76000
Gyermekár 0-3 éves korig ingyenes ingyenes
Gyermekár 3-12 éves korig 33350 38000

Tartalom:
7 éj szállás félpanziós ellátással, a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 7 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, 1 alkalomra szóló belépő a sóstói Állatparkba, a Múzeumfaluba* és a Nyíregyházi Főiskola Botanikus Kertjébe.

* A Múzeumfalu október - áprilisig sétajeggyel látogatható, az épületek kívülről tekinthetők meg.


5 nap / 4 éjszakás Családi üdülés Sóstógyógyfürdőn

Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 39100 44500
Gyermekár 0-3 éves korig ingyenes ingyenes
Gyermekár 3-12 éves korig 19550 22250

Tartalom: 4 éj szállás félpanziós ellátással, a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 4 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, 1 alkalomra szóló belépő a sóstói Állatparkba, a Múzeumfaluba* és a Nyíregyházi Főiskola Botanikus Kertjébe.

* A Múzeumfalu október - áprilisig sétajeggyel látogatható, az épületek kívülről tekinthetők meg.


4 nap/ 3 éjszakás Aquarius Családi üdülés Sóstógyógyfürdőn

Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 33000 36000
Gyermekár 0-3 éves korig ingyenes ingyenes
Gyermekár 3-12 éves korig 16500 18000

Tartalom: 3 éjszaka szállás félpanziós ellátással, a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), 3 napra szóló belépő az Aquarius Élményfürdőbe, nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 3 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, 1 alkalomra szóló belépő a sóstói Állatparkba.

8 nap/ 7 éjszakás Aquarius Családi üdülés Sóstógyógyfürdőn


Árak Ft-ban/fő Elő-, utószezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején. Főszezon Kivéve: Konkrét időponthoz kötött csomagajánlatok idején.
Felnőtt ár 72900 79200
Gyermekár 0-3 éves korig ingyenes ingyenes
Gyermekár 3-12 éves korig 36450 39600

Tartalom: 7 éjszaka szállás félpanziós ellátással, a Fürdőház Panzió fürdőrészlegének korlátlan használata (termálvizes medence, pezsgőfürdő, szauna, hőlégkamra), 7 napra szóló belépő az Aquarius Élményfürdőbe, nyári időszakban (június 01. és augusztus 31. között) 7 napra szóló strandbelépő a Parkfürdőbe és a Tófürdőbe, 1 alkalomra szóló belépő a sóstói Állatparkba.



 

Elérhetőség: Cím: 4431 Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Sóstói út
Tel.: 36 (42)
411 194,
Fax: 36 (42) 411 194
E-mail: ertekesites@sostort.hu, www.sostort.hu


Ízelítőül álljon itt egy recept kínálatunkból:

Nyírségi gombócleves

A vajat felolvasztjuk, a kockára vágott borjúhúst megpirítjuk, hozzáadjuk a kockára vágott leveszöldséget, borsót és a szeletekre vágott gombát. Így picit pároljuk, majd vízzel felöntjük, ízesítjük sóval, fűszerezzük fehérborssal és szerecsendióval és fél citrom levével. Még fő a leves, elkészítjük a burgonyagombócot. Megfőzzük a burgonyát, majd hozzáadjuk a tojást, a fűszereket, a lisztet, keményre gyúrjuk. Majd gombócokat készítünk, amit hozzáadunk a majdnem megfott leveshez és készre főzzük. A tűzről levéve legírozzuk a simára kevert tejszínnel és tojássárgájával. Tálaláskor meghintjük frissen vágott petrezselyem zölddel és díszítésnek citromkarikát adunk hozzá.


Üdülési csekkel fizethet az Aquarius Élményfürdő, a Parkfürdő, a Tófürdő, a Fürdőház és a Svájci lak pénztáraiban.